Irányváltás

2017.12.20 08:54

Egyszerű szó, sok-sok lehetőséggel. Az autóval irányt váltani a legkönnyebb, fogod magad, befordulsz egy sarkon, mondjuk jobbra, s máris irányt váltottál. A nagybetűs életben ez azonban ennyire nem egyszerű. Megelőzi egy csomó kérdés, már ha fel tudod őket tenni magadnak…

Ki vagyok én? Ez az örök, soha el nem kopó kérdés, ami az esetek többségében válasz nélkül marad. Egyrészt, mert nem akarod tudni igazán, mert félsz megkeresni a választ magadban, másrészt pedig azért, mert nincsenek meg az eszközeid ahhoz, hogy megtaláld a választ. Vagyis, nem ismered magad eléggé. (Na, igen, megint eljutottunk az alapokhoz.)

Ha pontosan nem tudom, hogy ki vagyok én, akkor legalább arra kellene választ kapni, hogy ki szeretnék lenni? Fogós kérdés. Te feltetted már magadnak? Néha én is felteszem… Ilyenkor megállnak, a fejemben a gondoltok, nem cikáznak, nem rohangálnak… Kivárás van, és mély csend odabent legbelül. Aztán felbukkan egy tétova gondolat: író? Ám mivel megerősítést nem nyer a gondolat, tovalebben. Egy másik óvatosan dugja ki a fejét a sötétségből: talán újságíró? Talán, de pillanatnyilag nincs lap, aminek írnék. Tanár? Ó nem, azt a lemezt már levettük. Vagy mégis, hiszen az írásaim tanító jellegűek, vagy legalább is ébresztőt fújnak olykor-olykor mások fejében is. Művész? Nem, dehogy! Vagy nem tudom, hiszen az írás, a festés, a babakészítés is egyfajta művészet. Nekem ezekből kell választanom.

Neked miből kell választanod? Vagy pontosan tudod?

A következő kérdés a merre tartasz? Vannak-e céljaid? Rövidtávra, hosszúra? Egyáltalán terveztél valamit az életeddel? Tudod-e pontosan, hogy mit akarsz, és miért akarod?

Szerintem ez a legszerteágazóbb kérdés. Amikor azt gondolod, hogy megválaszoltad az egyiket, azonnal ott a másik. Végeláthatatlan. Ám, ha egyszer veszed a fáradtságot és nekilódulsz, egyszer talán, valamikor a végére érsz... Vagy nem.

Néha tudod, hogy merre mész, néha pedig elvéted az ösvényt és tévutakra jutsz. A kis ösvény ugyan kitaposott, mások is járnak rajta, lehet, hogy éppen valakinek a nyomdokain haladsz, az ő életét éled, sodródsz és észre sem veszed. Volt egy írásom korábban, a vonatokról szólt, az élet vonatairól, nos, az ösvény ehhez hasonló metafora: jönnek-mennek, keresztezik egymást, összefonódnak, szétválnak. Mi jut eszedbe, amikor egy keresztútnál állsz? Nyilván előbb a kérdés, hogy melyiket is válaszd, melyik irányba menj. Az eszedbe jut-e, hogy melyik szolgál jobban téged, melyik okoz neked nagyobb örömet, melyik tesz hozzá az életedhez? Van-e időd mérlegelni a lehetőségeket?  Minden kérdésre nem tudod az választ, csak azt tudod, hogy mi az, amit nem akarsz magaddal vinni. Már ez is nagy eredménynek számít.

Minden élethelyzetből hozunk magunkkal valamit. A neveltetésből, az anyánkból, az apánkból, a párunkból, a legjobb barátunkból, még a gyerekeinkből is. Mindenki tesz hozzánk egy kicsit. Ez jó, de igazán akkor lesz eredményes, ha te tudod, hogy hol vagy te, és honnan kezdődnek benned a „mások”, a másoktól átvett életszokások.

Az irányváltás akkor jó, ha pontosan tudod ki az az én, s ha minden helyzetben tudsz „én” lenni.