Levelek

2015.12.11 11:56

„Én írok levelet magának -
Kell több? Nem mond ez eleget?”

Híres sorok Puskintól. Egy nő írta egy férfinak akkor, abban a korban, amikor ez még nem volt divat. Szívhez szóló levél Tatjána levele Anyeginhez. A tartalmát most nem boncolgatom, hiszen nem akarok irodalom órát tartani, bár néha napján kétségtelenül hasznos lenne. Ha másért nem, hát a szókincsért, a szófordulatokért, a kifejezésekért…

De lássuk csak, milyen levelek vannak a társkeresők postaládájában. A bemutatkozó leveleknek se szeri, se száma, mindegyik egyedi, olykor már csak a helyesírás kérdései miatt is. A legtöbb azonban egy sablon: „Szia! Ez és ez vagyok, ismerkedünk?” Unalmas. Ha tetszik az illető, akkor levélváltás lesz belőle: hogy „persze! hogyne! kérdezz!” –, és akkor jön, a mit kérdezzek… Vége hossza sincs ennek, és csak egy haszontalan, információszegény levelezés jön létre, ami sokkal inkább időrablás, mintsem tartalmas ismerkedés.

A másik tipikus példa, amikor kapsz egy érdekes felvetést, egy reakciót a kiírt bemutatkozásodra, vagy mottódra, de semmi egyebet. Válaszolsz, hasonlóan frappánsan, érdekesen, amire újabb remek mondat érkezik, és egy így megy tovább 30 levélváltáson keresztül, s egyetlen fél gondolattal sem tudtál meg többet az illetőről, mint amennyi az adatlapján van. Ez is zsákutca.

A következő, amikor talán tisztázódik, hogy „nem is úgy hívnak, nem is annyi éves vagyok és nem is olyan magas, meg nem is vagyok özvegy/elvált stb.” Ha ennyi a „nem is”, akkor ez megint egy balkanyar, amire nincs szükséged.

Aztán van az az eset, amikor belecsapnak az ismerkedés kellős közepébe, és olyan kérdéseket engednek meg maguknak a férfiak és hölgyek, amelyeket jószerivel csak bizonyos idő eltelte után mer az ember fia/lánya megkérdezni. Nem akarok obszcén lenni, így ezekből a levelekből nem idéznék, bár jó sok van ilyen pro és kontra.

A levelek jönnek, mennek. Azt hiszem, mondhatom, hogy az a tipikus, amikor bemutatkozás, életkor, család, iskolák, végzettség, lakhely, munkahely stb. szerepel egy levélben. Igen, valahol el kell kezdeni, de ez meg éppen olyan, mintha állásinterjúra jelentkeznél, s a legflancosabb CV-t nyújtanád be. A „mit szeretsz csinálni szabad idődben,” is egy tipikus kérdés. Meg kell jegyeznem, hogy egy társkereső oldalon mindenki szeret színházba, moziba járni, kirándulni, sportolni, olvasni, és csupa olyasmit csinálni, ami sztenderd elvárás a szabad idő eltöltésére. Nem ettől leszel trendi, de kultúrember sem, sőt művelt sem, intelligens meg pláne nem. Ezek egyrészt divatok, másrészt pedig társadalmi elvárás, s ugye annak mindenképpen meg kell felelni. Vagy nem, ám ezt igen kevesen merik fel is vállalni.

Néhány hasonló tartalmú levél elég is ahhoz, hogy talán telefonszámcsere legyen belőle. Azt gondolom, ha ez nem történik meg 5-6 levélváltás után, akkor ismét csak felejtős a történet. Sokan vannak olyanok, akik kiélik magukat abban, hogy csupán leveleznek a másikkal. Elég nekik a virtuális társ, olykor abból több is. Ha ilyennel találkozol, fogd menekülőre, parttalan, nincs értelme, nem építő jellegű, nem személyes, és egy idő után mérhetetlen módon bele lehet fásulni.

Hogy milyen a jó levél? Szerintem rövid, tömör, összefoglaló. Levélben úgysem lehet igazán bemutatkozni. Levélben bárki, bármit állíthat magáról, bármit írhat. Szóban, személyesen elmondani viszont egészen más, mert látod a szemét, hallod a hangját, látod a mozdulatait, a testtartását, s ezek mind-mind mondanak neked valamit arról a nőről, férfiról… Már, ha eléggé figyelsz…