Mikor is?

2016.01.06 08:03

Azt hiszem, ezzel a témával az „első randi” előtt kellett volna foglalkoznom, de szerintem, most is jó lesz. Szóval, hogy mikor is kerüljön sor az első randira?

„Találkozzunk!” – ez volt a levélkében csak, amit Zsuzsa kapott. Zsuzsa alaposan átböngészte az úr adatlapját és megadott egy helyet és egy időpontot. Eltelt a két nap, Zsuzsa elment a randevúra. A férfi a megbeszélt helyen várta, virággal a kezében. Most hosszan ecsetelhetném, hogy mi is történt az azóta eltelt félévben – mert képben vagyok ám! Nem teszem, a lényeg, hogy azóta is együtt vannak, éldegélnek szépen. Ilyen is van. Szerintem elég ritka eset, talán erre szokták mondani, hogy bátraké a szerencse.

Az ember végletekben él és gondolkodik. Az egyik éppen ez, a másik pedig az, amikor a levelezés, a telefonok és skypos beszélgetések a végtelenbe vesznek, s már nincs is értelme a személyes találkozásnak, mert mindketten tudják, hogy csak időrablás az egész. Egymás idejét rabolják a virtuális végtelenségben, és egyik sem boldog.

Találkozó néhány levélváltás után, néhányt telefont követően. Mit is jelent a néhány az én olvasatomban? Hát nem 119 egyszavas levelet, az biztos! És nem is órákig tartó telefonbeszélgetéseket. Két-három hét levelezés, öt-hat beszélgetés… Ha ezek után sem merül fel a személyes találkozás lehetősége, akkor jön a színházi kifejezés: „a női szereplő balra el”, vagy „a férfi szereplő jobbra el”. Tovább nincs értelme folytatni, mert úgysem lesz belőle semmi.

Azt gondolom, hogy a levelezősdivel mi sem vagyunk különbek egy cseppet sem, mint a férfi társaink. Képesek vagyunk belemerülni, s eltelik egy jó hosszú idő, mire rájövünk, hogy ez nekünk nagyon kényelmetlen, hogy történnie kellene már valaminek… Igen, mindig azt várjuk, hogy a férfi lépjen. Egy nő mégsem kérhet randevút! Vagy igen? Ebben maradi lenne a gondolkodásom? Én inkább hagyományosnak, tradicionálisnak, etikett szerint valónak mondanám.

Rég használtam ezt a szót, hogy etikett.

Vajon tudja még valaki, hogy mit is jelent?

Merthogy igen kevesen alkalmazzák manapság, az biztos.

Szóval kérhet-e egy hölgy randevút vagy sem? Javasolhatja-e a személyes találkozót? Biztosan van az a helyzet… Nekem most egy sem jut eszembe…

Mi van akkor, ha a randevút az időpont előtt egy-két órával lemondják? Azt gondolom, ez gáz. Ugyan megbeszélték a találkozót, de valamelyik fél meggondolta magát és mondva csinált okokra hivatkozva, amiről a másik persze nem tudja, hogy mondvacsinált, lemondja. Mert a lelkesedés elszállt, valamit mégis másképpen gondolt. Az embernek persze joga van meggondolnia magát, de miért nem lehet ezt egyenesen megmondani? Miért kellenek ehhez kerülő utak? Tudom, a válasz mindig az, hogy mert „nem akarom megsérteni, megbántani…stb.” Szerintem az nagyobb bántás, ha randi előtt egy órával mondja le valamelyik fél.

Persze, előfordulhat egy váratlan esemény, de az esetek 90 százalékában erre igen kicsi az esély.

Vince mesélte: „A cseten beszélgettünk pár este a hölggyel. Nagyon egy húron pendültünk Aztán telefonszámot cseréltünk. Egyik este hosszan beszélgettünk és felvetettem, hogy mi lenne, ha találkoznánk? Van-e kedve sétálni egyet velem este tízkor? Harminc kilométerre voltunk egymástól. Kocsiba ültem, ő is. Egy közeli nagyváros belvárosában találkoztunk. Hajnal kettőkor még egy padon ülve beszélgettünk. Szép tíz hónap volt.”

Hirtelen ötlettől vezérelt találkozások is lehetnek jók. Ilyenkor egy picit átvillan az agyamon: mi van ha rossz szándékú… Tudom, egyfajta paranoia az ilyen, de mégis! Bizalmatlanság, egészséges kétkedés? Félelem? Erről lehetne beszélni, sokat és hosszan, mert ez már nem csupán párkapcsolati, hanem társadalmi kérdéseket is feszeget. A bizalom elvesztése, az emberekben való hit elvesztése vezet a társadalom „elmagányosodásához” – szerintem.

Most jó sok nyitott kérdést hagytam, mert egyik téma folyik a másikból...