Szabadíts ki!

2019.07.15 07:27

A hajnali napfény beszivárog az ablakon. Csendesen ébresztget, de te még nem akarod kinyitni a szemed. Végre valahára szépet álmodtál, a lelked is mosolyra fakad, és nem akarod elengedni ezt a jóleső érzést, húzod, ameddig csak bírod. Ám az ember életében vannak könyörtelen dolgok, mint például az ébresztő óra hangja, na jó, modern világban élünk, és nem az óra, hanem a telefonod cseng kíméletlenül.

Felülsz, és ezzel tova is libben a szép álom keltette lelket melengető érzés. A Nap fénye csalóka, fényes, de még nem melegít, pedig jócskán benne jártunk a nyárban. Fázósan húzod össze magadon a hirtelen felkapott kendőt, hogy legalább a kávédat ne lúdbőrösen idd meg. Hűvös a reggel, mégis ablakot nyitsz, a fotelbe kuporodva kortyolod a frissítő fekete nedűt. Kellemesen meleg, aprókat kortyolsz, s közben azt reméled, ez fog életet lehelni beléd, ez fogja visszaadni az ébredés előtti boldog pillanatokat…

Üldögélsz, arra gondolsz, hogy kezdődik egy új nap, ezernyi feladattal… Jó lenne úgy kezdeni a napot, ahogyan ébredtél! Vidáman, felhőtlenül, tettre készen, minden kényszer nélkül, élvezve… Idáig jutsz a gondolatokkal, amelyek egyetlen pillanat alatt száguldanak át a fejeden, szíveden, lelkeden. Na, igen!

Bögrével a kezedben némán ülsz a foteledben, újabb gondolat jön, ez nem száguldozik, lassan érkezik, és ott marad, lebeg feletted. Nem tehetsz mást, figyelned kell rá. És már tudod, hogy valami nem kerek. Az a gondolat akar tőled valamit… Mintha az idő is csak vánszorogna, a gondolat megáll, időzik, lesi, hogy figyelsz-e rá eléggé. Ha már kizártad a külvilágot, kizártad az üvöltöző egódat, miszerint eszedbe se jusson időzni ezzel a gondolattal, mert ezernyi dolgod van, mert hív a kötelesség, meg az a sok szász kényszeres dolog, amiről azt hiszed, hogy meg kell tenned… Figyelsz, nem tehetsz mást, mert hallanod kell, tudnod kell, mit akar, mit mond, mi az, amit közölni akar veled…

Egyszer csak meghallod, tisztán és fájón. Mintha egy ember kiabálna, mintha vízben fuldokolna, mintha segítséget kérne. A döbbenettől szinte lélegezni is alig tudsz, tisztán hallod már a hangot, amely egyre ismerősebbnek tűnik, s egyre biztosabban tudod, ki az. Aztán a kép is kibontakozik, valami nagy-nagy kék, aminek a közepén egy alak vergődik, és kiabál: „Szabadíts ki! Engedj ki, kérlek!”

És akkor végre megérted… Ülsz némán, a gyomrod lassan enged a szorításából, a lelked megnyugszik, a gondolat pedig, amilyen lassan jött, olyan lassan kúszik tova. Elvégezte a dolgát.

Megállított, mert meg kellett állnod, mert ki kell szabadítanod azt, akit gúzsba kötve hagytál fuldokolni az Élet vizében.

 

Fotó: Internet